Jarosievitz Erzsébet

Jarosievitz Erzsébet Nárcisz, Erdélyben (1939 – 2025), Temesváron született, Kolozsváron érettségizett, majd 1962-ben a Babes-Bolyai Tudományegyetem nappali tagozatán magyar nyelv és irodalom szakos oklevelet szerzett. A végzést követően Magyarlapádon kezdte a tanári pályáját. 1964 -ben férjhez ment Jarosievitz Zoltán matematika-fizika szakos középiskolai tanárhoz. A nagyenyedi híres Bethlen Gábor Kollégium hagyományain túl igyekezett méltó lenni apósához, id. Jarosievitz Zoltánhoz, a párizsi Sorbonne-on tanult francia szakos tanárhoz, aki az 1950-es években igazgatója is volt az iskolának. Munkája mellett doktori képzésben is részt vett, de 1967-ben megszületett egyetlen leánya, Beáta, így álmát csak lánya valósította meg később. 1965-től – 1990 -ig Nagyenyeden, ő is a híres Bethlen Gábor Kollégiumban tanított. Büszkeség töltötte el, hogy e híres iskolában egy negyedszázadot dolgozhatott, és a magyarság érdekében mindent megtett. Még nemzetgyűlési képviselő is volt, így segítette az iskola talpon maradását.

A 350 éves évforduló megünneplésekor saját maga mondhatta el az ünnepi beszédet és két évvel ezelőtt még megérhette az iskola fennállásának 400. éves évfordulóját is.

Nagyon sok szorgalmas, jó képességű, kedves diáknak volt szerető osztályfőnőke, tanára. 1979-ig három tagozat működött a Kollégiumban: gimnázium, óvó- és tanítóképző, valamint hozzá tartozott a gyakorló óvoda és gyakorló elemi is. Órái zömét az óvóképzős osztályokban tartotta. Tanított szakmódszertant, vezette az óvodában a pedagógiai gyakorlatot. Ezekben az osztályokban megkülönböztetett gondot fordított a helyes kifejezésformák használatára, a szavak artikulált kiejtésére, a helyes hangsúlyozásra, az óvodáskorú gyermekek beszédfejlesztésére. Tovább folytatta az iskolai színjátszás hagyományát, majd bábozni is tanította a leendő óvónőket. Volt diákjai, a sok együtt megélt élményt követve ezúton is fájó szívvel búcsúznak tőle, hiszen mindig számíthattak tanárukra.

Erzsébet és családja 1990-ben a család személyes biztonsága érdekében fel kellett adja előző elveit, hogy Erdélyt nem hagyják el, és áttelepedtek Magyarországra, Székesfehérvárra.

Itt már csak rövid ideig taníthatott, de ezt odaadással tette a Tóparti Gimnáziumban. Akkoriban hamar nyugdíjazták, de munkássága elismeréseképpen pedagógus szolgálati emlékéremben részesült. Hivatástudata, lendülete a nyugdíjas évekre is kihatott, hiszen 2006–ig Székesfehérváron és Budapesten is különböző középiskolákban tanított, nyugdíjasként. A mindennapos feladatok mellett sok diákot készített fel szavaló és más versenyekre, tovább képezte magát, konferenciákra, irodalmi találkozókra, estekre járt.

2006-tól boldog budapesti lakos lett, leányának és vejének köszönhetően felköltözhettek Budapestre, s a családok még közelebb kerültek egymáshoz.

Erzsébet nagyon szerette családját, kollégáit, barátait, tanítványait, mindig szoros kapcsolatot ápolt velük. Férje halálát követően 2021-ben megjelent az „Erdélytől Budapestig: egy tanár házaspár élettörténete” című kötete, egy olyan mű, ami teljes életét, pozitív és negatív pillanatait leírja. Súlyos betegségét 5 évig sikerült elég jól szinten tartani, így családjával, barátaival, együtt (sajnos már férje nélkül) még sok boldog napot tölthetett. Köszönet az orvosoknak, ápolóknak!

Erzsébet megfogadta Sütő András szavait. Igazi „tűzfelelős” volt, és felelőssége tudatában arra törekedett, hogy a híres elődökhöz méltón oktasson, nevelje tanítványait és gyermekét, hiszen tudta, hogy ők lesznek a jövő építői, a jövő zálogai.

BETHLEN-NAPOK Nagyenyed, 2010. május 28-30.

RÉGEBBI PUBLIKÁCIÓK

vissza