Szurmik Csaba: Fizika az oktatásban


A pályázat témája az optika, vagy más néven fénytan. Azon belül is a geometriai optikával, ill. a lencsék képalkotásával foglalkozik részletesen.
A pályázat célja a geometriai optikával kapcsolatos ismeretek összefoglalása egy multimédiás oktató CD-n, ami segítséget nyújthat mind a tanulóknak, mind az oktatóknak. Az irodalmi anyag elsősorban főiskolai és egyetemi tankönyvek ill. jegyzetek alapján készült.
A CD-n található weboldal menüpontokra bontva tartalmazza az idetartozó irodalmi anyagot. A kidolgozott mintapéldák, az elmélet jobb megértését, gyakorlati vonatkoztatásnak feltárását segítik.
A CD tartalmazza egy ˝interaktív animáció" menüpontot, ami a lencsék képalkotásának számítógépes modellezésével szintén az elmélet könnyebb megértését segíti. Háromdimenziós környezetben lehet megtekinteni, hogyan változik a lencse által alkotott kép különböző, számszerűen megadott tárgy ill. fókusztávolság esetén, ill. lehetőség van a háromdimenziós környezet forgatására, nagyítására/kicsinyítésére, hogy a jelenséget több perspektívából is tanulmányozni lehessen. Az oktató CD megfelelő technikai feltételek mellett felhasználható az oktatási folyamatban, pl. tanórán, mint demonstrációs eszköz, ill. otthoni használatra is alkalmas.

vissza