Nyerges Gyula: Vénusz átvonulás

A Vénusz áthaladásai a Napkorong előtt a Vénusz- és a Földpálya kölcsönös helyzetéből adódóan viszonylag ritkák. 8 év után követi egymást kettő, majd 122 éves időköz következik.
Az átvonulások viszont (amint arra Edmound Halley 1716-ban rámutatott) kiváló alkalmat jelentenek a Nap-Föld távolság pontos meghatározására. Az 1761-es átvonulás különböző észlelési hibák miatt nem hozott pontos eredményt. Ezért aztán nagy várakozás előzte meg az 1769. június 3-4-i eseményt. Mivel a jelenség Európában az éjszakai órákra esett, csak a sarkkörön túl volt lehetőség a megfigyelésére. VII. Keresztély dán király meghívására expedíció indult a dán koronához tartozó Vardo szigetére. Az expedíciót az akkor már világszerte elismert csillagász, a magyar származású Hell Miksa vezette.
A sikeres észlelést követően Hellnek minden korábbinál pontosabban sikerült meghatároznia a Csillagászati Egység értékét. (Közben Sajnovics János az expedíció másik tagja a lapp-magyar nyelvrokonságot kutatta.)
Idén ismét szemtanúi lehetünk e csodás égi jelenségnek. Azóta a CSE meghatározása a Vénusz radarméréseinek segítségével nagyságrendekkel pontosabbá vált, mégis érdemes egy pillantást vetni a Napkorong előtt átvonuló parányi pöttyre, közben rácsodálkozni a világ harmóniájára, és visszaemlékezni nagy elődeink tetteire.

Letölthető (megtekinthető):http://esztergom.mcse.hu

vissza